Szeretem, ahol lakok. Persze mindig van mit leszólni, de alapvetően jó hely. Jó itt lenni, jó ide hazaérni. Tudni, hogy az esetek többségében vár rám a megszokott parkolóhelyem az előkertben, aztán átsétálva a borostyánnal befutott téglás boltíven máris egy zártabb kis fogadótérbe érünk. Innen nyílik a két lakás bejárati ajtaja, és itt található az a mini ültetőtál, ami a ejegyzés tárgy.
Ami mindig okoz valami meglepetést, évszakról évszakra. Várjuk hogy megjelenjenek benne a tavaszi virágok, de egyelőre csak a rengeteg eső és olvadt hó mutatkozik meg mint dísz.
Elég idillikusnak hangzik ez így, pedig az igazság az, hogy az ember a legritkább esetben néz körül, mikor hazaér. Mi változna, tegnap jártam itt? Pedig néha érdemes megállni egy pillanatra...
A képet én fotóztam de nem én fedeztem fel mint fotós téma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése