2012. január 31., kedd

Otthon, otthon

Kedvenc. Igen, ez az utolsó képem ebben a témában. Most találtam, bevallom, sosem éreztem kedvenc képnek, nem is emlékeztem rá, nem is kerestem most sem, csak .... találtam.


Elég káoszosnak tűnhet a beállítás. A kép a szobám ablakából készült, tavasszal, otthon. Még otthon. Ezért került a mostani kedvencek közé. Ha otthon lennék, és minden nap ezt látnám (télen hóban, virágba borulva tavasszal, nyáron cseresznyétől roskadozva, sárgulva ősszel)... szeretném, de nem raknám fel blogra, mert túl mindennapi. A látvány "kedvenc" lenne, de nem a fotó.

Így viszont, hogy nem láthatom élőben, csak fél évente, és ezt az állapotot valószínűleg idén is elmulasztom, mint tavaly... így most ez legyen méltó lezárása a "kedvencek" témakörnek, részemről. A virágok, a színek, a napsütés ... az abszolút favorit!!!

Szabadság

Nem tettem még fel emberekről készült fényképet, ha jól emlékszem. (Leszámítva azt, mikor örültem a havas témának) Nem is szándékoztam embereket mutogatni, de ez a kép annyira kedvenc, hogy nem hagyhattam ki. Egy bicikli túrán készült, amikor négy tavat kerestünk fel Finnországban (hol máshol). Szép tavaszias idő volt és nagyon jó érzés volt a kis forgalmú utakon kerékpározni, majd az erdőbe betérve tekerni a természetben. Igazán szabadnak éreztük magunkat. Már maga az ösztöndíj a szabadság érzetét adja, ezt még erősítette a kirándulásunk. Ezt a boldog életérzést adja vissza a fénykép. Rajta cseh és olasz barátnőm, akikre máig mosolyogva emlékszem vissza.

2012. január 30., hétfő

Királylányos

A kép hátteréről nem írnék sokat. Aki tudja, az tudja... Hill House-ban készült, ahova sok jó emlék fűz, de azért inkább nehéz szívvel gondolok vissza arra az időszakra. Viszont az a szoba. A királylányos toronyszoba a gerendákkal, friss virágokkal, díszes terítőkkel, és azzal a gyönyörű, faragott, antik kingsize bed-del. Csodaszép volt, mint egy álom.


De ez a kép, a látvány... irigylésre méltó, azt hiszem. De ennyi sajnos nem elég a boldogsághoz. Gyönyörködjön mindenki a fotóban, mint én, de ne akarjon királylányos toronyszobát, nem éri meg.

Testvériség

Már nem az első macskás fotó, de így is csak a képek töredékét mutattam be. A két kisvacak nagyon fotogén, szeretnek pózolni, fetrengeni. Legtöbb képem az ágyamban készült alvás közben, ez is ilyen. Azért szeretem ezt a képet, mert itt nem egymás mellett fekszenek, hanem egymáson, látszik a kettejük kapcsolata. A póz jellemzi a viszonyukat is. A fehér mellényes fiú már lehagyta növekedésben kishúgát, így ő az erősebb, játék közben is ő érvényesül jobban. Ennek ellenére, hogy esélytelenebb, a pöttyös-cirmos folyamatosan provokálja és nyomul a nagyobbra. Lefekvés előtt is ő tolja oda a fejét, hogy megmossa a bátyót.


Azt is szeretem a képben, hogy emlékeztet egy saját fotómra, amin bátyám ölében ülök bébiként. Annyi a különbség, hogy ott az én egyik kezem van a tesóm fején.

Erdély

Nem sokat jártam Erdélyben, de az a pár nap, egy-egy hét, amikor kint voltam, az nagyon tartalmas volt, és imádtam az egész helyet. Az embereket is, leginkább a beszédüket. Kiejtést, szóhasználatot, és a kedvességüket.


Ezzel a képpel azt szeretném szimbolizálni, amit én Erdéllyel kapcsolatban érzek. A tájjal kapcsolatban, elsősorban. A magas hegyek között eldugott apró gyöngyszemek, falvak vagy akár műemlékek, romok, mint a képen is... különösen tetszik ez a meseszerűen nőtt, mindent elborító, őserdős növényzet. Meg a ködös háttér. Közeledett a naplemente. Csodaszép volt a hely.

2012. január 29., vasárnap

Mocsár

Egy szép januári napon készült a felvétel séta közben. Egyszerűen megtetszett a vízen tükröződő fa látványa. Kicsit szimmetrikus és semmi művészi nincs benne, de nekem tetszik és ez a kedvenc képek lényege.

Szirom-eső

A mai képem nagy kedvencem. Valószínűleg ezzel a kedves olvasók nem lesznek így, de hát a kedvenc kép az kedvenc kép.


A fotó keletkezésének története: tavaszi eső, szél és egy virágzó cseresznyefa. A szirmok tömegben hullanak a fáról, a szél mindenhova repíti őket az esőcseppek között. Az ablakomra is. Ez ismét olyan téma, amit a fotózás pillanata miatt szerettem meg. Az, hogy az eső minden koszt lehord a tetőről az ablakra, és ez meg is látszik a képen, azt nem. Ehelyett inkább a szirmon lévő apró vízcseppekre koncentrálok, és az erezetre. Meg hogy ez az apró szirom mennyire törékeny, vékonyka. Átlátszik! Csodaszép.
(Háttérben a cseresznyefa ágai felső ágai).

2012. január 28., szombat

Levendula

... és egy méhecske. Nem is méhecske, egyenesen poszméh. Azt hiszem. De nem értek hozzájuk. Az zavar csak, ha valaki leméhecskézi a darázst. A darazsakat nem szeretjük, bár szebbek és nem is annyira fájdalmas és maradandó a csípésük, a méhecskék viszont kedves, szőrös, szorgos kis jószágok, és amikor megszúrnak, őket kell sajnálni, nem magunkat. Mi túléljük. Szóval nem összekeverni őket! De a kép nem róluk szól, hanem egy mérettel nagyobb rokonukról. És az egyik legszebb, legillatosabb virágról: a levenduláról. A levendula különleges. Egy délies hangulatot varázsol a kertbe, elrepít minket Provance-ba, vagy éppen ahova szeretnénk magunkat képzelni. A lényeg, hogy mediterrán legyen. A levendulaszínnel és -illattal pedig életünk bármely területén találkozhatunk. Lakberendezés, divat, bárhol. Ja, étkezés. Levendulás fehércsoki, hm?? :)


A képet azért választottam, mert (bár én is szerettem - régen :) de az inkább megmaradt bennem, hogy Juditnak mennyire tetszett. Ezért amikor most azt mondta, hogy internet hiányában már le kell mondania a további, "kedvencek" témájú képek feltöltésétől, akkor én azonnal megkerestem ezt a képet, és pótolom, amit ő elmulasztott. Szóval ez most Judit egyik kedvenc képe, neki (is) küldöm.

Krókuszok

Kedvenc tavaszi virágaim. Nem sokkal maradnak le tőlük a nárciszok. Elmondható, hogy a tavaszi hagymás virágokat szeretem a legjobban, egyrészt mert szépek és egyszerűek, másrészt mert addigra már a télen kiéhezek a színekre. Kiskoromban tudtam a kertben az összes krókusz lelőhelyet és minden tavasszal figyeltem őket, melyik bújik ki legelőször. Mára csak sejtem, merre alszanak, sajnos pár kihalt, köztük a hatalmas fehér virágú. Habár megrögzött sárga rajongó vagyok, krókuszban öregkoromra a lila lett a kedvencem, ezek a legelegánsabbak.


A kép tavaly készült, mikor megkaptam a fényképezőgépemet és ismerkedtem a makró funkcióval, hogyan lehet állítgatni az elő- és háttér élességét. Ezt azóta már elfelejtettem, de majd újra megtanulom, hiszen már bújnak elő megint a hagymás virágok.

2012. január 27., péntek

Erdő mélyén

2010 nyarán történt, hogy egy finn nemzeti parkban sétáltunk. Az autót az erdőben véget érő út parkolójában hagytuk és bevágtunk a fenyők közé. Egy éjszakát a nemzeti park "free hut"-jában töltöttünk, ami szép kaland volt a vadonban. Hátunkon a zsákunkkal szépen ereszkedtünk egy domboldalon lefelé, mikor a fákon keresztül szűrődő csillogásra lettünk figyelmesek. Nagyon furcsán szép élmény volt ilyen környezetben ereszkedni lefelé. Mikor még magasabban jártunk, mint ahol a kép készült, egyszerűen a szemem és az agyam nem tudta felfogni a valóságot. Nem tudtam érzékelni a teret teljes valójában, mert a partvonalat és a fák alját nem láttam, így nem éreztem mennyivel van alattunk a víz felszíne, nem fogtam fel a terepet. Nehéz elmagyarázni, de még mindig vissza tudok rá emlékezni, milyen volt ott sétálni.


Nagyon szerettem ezt a rövid sétát és az erdőben eltöltött estét, még ha ott ijesztő is volt egy kicsit. Szeretnék ide is visszatérni. Várom az útitársak jelentkezését, a szállás ingyenes. :)

Ó, London, London

Ismét Londonban járunk. A kép elsőre nagyon sablonosnak tűnhet.


Ezt a fotót - ha emlékeim nem csalnak - nem is készítettem volna el, ha nem áll a telefonfülke mellett ez a két, színben csodálatosan passzoló ember a háttérben. Utólag azt is láttam, mennyire különösen jó lett a szín-hatás. Londonról nagyon sok olyan képeslapot láttam, ahol a város egy-egy részlete fekete-fehér, csak egy-egy piros emeletes buszt hagynak meg eredeti színében ... na nekem ez a hatás minden utómunka nélkül sikerült. Majdnem tökéletesen. A statisztáknak pedig köszönöm a részvételt. Majd ha híres lesz a képem, és megkeresnek a jogokkal, majd egyeztetünk.

2012. január 26., csütörtök

King's College

Ha már Anglia, folytatom a sort. Cambridgeben járunk, híres egyetemi város. A település bármely pontján egyetemi épületekbe botlunk. Nagyon tetszik maga a város hangulata, a sok fiatal és a rengeteg szebbnél szebb épület.


Maga a King's College az egyetem egyik alrésze, college-okra bomlik, ide jelentkeznek és nyernek felvételt a diákok, akik órákon találkoznak, de a nálunk gyakorlatnak megfelelő órákat már csak college szinten tartják. A King's elég menő a college-ek közt, barátnőm is ide jár... :)
A főépület elég impozáns, ez csak a katedrális része, ahol az ebédlő működik (ha emlékezetem nem csal). Érdekes hangulatú, elsőre furcsa lehet ilyen grandiózus keretek közt menzára menni. A képen látható füves területet körbeveszik az épületek. Semmi más nincs, csak fű, mégis olyan jól néz ki, hogy csalogatja az embereket. Tipikus angol gyep, máshol nem nagyon látni ennyire zöld, kiterjed füves területeket, mint Nagy-Britanniában. De erre ne menjünk rá, mert nem szabad, csak a King's-en végzettek léphetnek itt a fűre. Ez teljesen komoly.

Kííírály, Síííírály!

Nem király, hanem Királynő, igazából. Hiszen ismét Angliában járunk.
A sirály az stimmel. Íme:


... és persze a háttér (Temze és a Parlament) ... magáért beszél. Sirály barátunk ott billegett a madár-ellenes tüskékkel felszerelt korláton. Csak hogy megmutassa az embereknek, hogy semmit nem tehetnek őellenük, bármilyen okosnak is hiszik magukat! Szóval, kedves londoni városfelelősök, egy a sirályok javára! Nem győzhettek ellenük. Makacsak, erősek, ügyesek, okosak, és sokan vannak. (Pont mint a mókusok.) De azért én őket is szeretem, és ez a példány - különösen jó arc, szerintem.

2012. január 25., szerda

Szieszta

Macskák. Teljesen eltérő bioritmusuk van, mikor alszom, rongálnak, mikor ébren lennék, akkor fetrengenek és pihennek. Sokszor szeretnék macska lenni, annyit aludhatnék, amennyit nem szégyellek, olyan helyekre férnék be, ahová most  nem... De leginkább a stresszmentes nyugodt alvásukat irigylem. Természetesen ott szeretnek aludni, ahol a gazda alszik, ahol érezni a szagát, vagyis vagy a ruhákon, vagy az ágy közepén.

"Napi cuki"

Erre nem lehet mást mondani, de most tényleg. Aki járt már angol parkban (nem angolparkban), az tudja, hogy ebben a képben semmi extra nincs. Úgy értem, hogy a mókusok ott ugrálnak az emberek lába alatt, kunyerálnak, versenegve egymással. Szemtelenek és sokan vannak.


A helyiek leginkább úgy viszonyulnak hozzájuk, mint a nagyvárosi galambokhoz. Utálják őket, azt hiszem. Szeretnék, ha kevesebben lennének. Ha nem ennék el a madaraknak kirakott ételt. Én már azzal is megelégednék, ha nem rohangálnának lépten nyomon a kocsi elé ezek kis őrült jószágok, akiknek csak a hatalmas bozontos farkát látom átbillegni az út egyik széléről a másikra.
Én imádom őket, mert engem lenyűgöz, hogy mennyire közel jönnek, nem az erdei, kocsi alatt futkosó őrült mókusok, hanem a parkokban élő, kunyeráló, turistákat szórakoztató még őrültebb mókusok.

A magyar tenger

Engem valahogy nem hozott lázba a Balaton korábban. "Kisgyerekkoromban" majd' minden nyáron töltöttünk 1-2 hetet Siófokon, amit nagyon élveztem és év közben is gyakran eszembe jutott, hogy milyen jó lenne visszamenni, de sosem a Balaton miatt, hanem "csak úgy" nyaralni, egy kis környezetváltozásra, mert ott mindig voltak játszótársaim az üdülőben, egész nap együtt volt a család, mindenki nyugodt volt, jókedvű és minden nap strandoltunk. Kicsit nagyobb gyerekként az északi parton is volt szerencsém eltölteni egy hetet, de mivel végig hideg volt és szakadt az eső, semmi szépet, érdekeset és különlegeset nem találtam a Balatonban. Így aztán nem is vágytam vissza.
Ezek után eltelt 10 év, mire újra Közép-Európa legnagyobb tavához sodort az élet. Nem tudom, mi történhetett, de nagy izgalommal vártam a "találkozást" és hogy a nyári után a tavaszi, nem sokkal később pedig a téli arcát is megismerhessem a "magyar tengernek", melynek azóta én is nagy rajongója vagyok. Az okát nem tudom. Biztos öregszem :)


Tavaly, április végén örökítettem meg ezt a látványt. Azt hiszem, ekkor volt az év első igazán meleg, pólóban mászkálós hétvégéje. Nagyon hívogatónak éreztem a Balatont - egy kis vitorlázásra, csónakázásra vagy egyszerűen csak parton üldögélésre.

Imádom ezt a képet! Semmihez nem hasonlítható a víz színe, amikor a tiszta vagy enyhén felhős égbolt és a napsütés együttesét tükrözi vissza. Ez a "Balaton-szín". Igen, már megint a színek.... :) Emellett pedig az arányok tetszenek, meg az, hogy a nyár és a turisták még csak ébredeznek és egyelőre nem lepték el a tavat vízi járműveikkel. Ja és én is kedvelem a vitorlásokat! :)

2012. január 24., kedd

Ücsörgés a tengerparton

Mint már említettem, Finnországban szerettünk kijárni a tengerhez, Vaasaban volt, hogy kifejezetten sirályokat etetni mentünk. Nem is hittük volna, hogy tucatnyi madár fog minket megrohamozni. Miután az élelem elfogyott, még utána is ott maradtak velünk bámészkodni. Kicsit hangos társaság, de nincs velük különösebb baj.

Esztétika és funkció

Velence.


Ha már hajók... ez a velencei kikötőben készült. Itt jöttem rá, hogy a villamosok mellett a vitorláshajókat is imádom. A kandelláber már csak extra, és a nap meg aztán végképp. Volt egy másik kép, ahol a nap pont a lámpabúra mögül sütött, mintha az világítana, de azt már túlzottan erőltetettnek ítéltem. Ez elég.
A szépség a gyakorlatiasság egyszerre. Mind a hajón, mind a lámpaoszlopon.

2012. január 23., hétfő

Zölderdőben

Rengetegszer próbáltam már erdőben fényképezni, hogy valamennyit magammal vihessek abból a látványból és hangulatból, amit a lombok között átszűrődő fény varázsol a kirándulók elé. Sajnos eddig nem sok sikerrel jártam összességében, az alábbi kép viszont kivétel. Egészen jól visszaadja a szeptemberi (erdei fenyőből, bükkből és kocsánytalan tölgyből álló) erdő gyepszintjének fényviszonyait és színeit, annak ellenére, hogy  a kísérletezés közben egy 70 év átlagéletkorú, vágtató nyugdíjas csoporttal próbáltam tartani a lépést : D

Magányos csónak

Ismét Finnország. A tenger folyamatosan szolgáltatta a fotó témákat. Szerettünk kijárni, voltak külön naplemente fotózásra szervezett túráink is. Hiába a téli nagy hideg és sötétség, szerintem ez elég olcsó ár a nyári hosszú naplementékért és a folyamatos alacsony szögű napért, ennek van a legszebb meleg fénye ugyanis. Ettől lesz könnyen fotózható ország.






A kép Vaasaban készült, mikor kiruccantunk pár napra. Ouluhoz hasonlóan ez is tengerparti város, de itt nem kellett 15 km-t tekerni a belvárosba, ugyanis ott volt a szállásunk. Minden este, reggel, délben, mindig kimentünk a tenger mellé, kikötőbe sétálni, vagy sirályokat etetni (lásd később). A fényképező pedig folyton a kezünkben volt. Martytól tanultam el a folyamatos ész nélküli fényképezést, amit sajnos mostanában nem gyakorlok, de DG konferenciákon tapasztalhattátok. Szóval a kikötőben állt a naplementében a kép tárgya, így lett megörökítve.

Érhálózat

Ősz. Vagyis legalábbis őszies színek. Csodás, mesés dolgokat tud alkotni a természet. A színek, fények ...


A kép egy japán-kertben készült, azt hiszem, nyáron. Nyár elején, tehát az őszies színárnyalatok nem az időjárásnak, hanem a növény fajtájának köszönhetőek. Talán látszik is, hogy ezek a színek, bár piros a levél színe, túl élénk egy őszies, elműlós hangulathoz. Legfőképpen az élénk, frisszöld érhálózat. Éljenek színek! Télen, nyáron, tavasszal vagy ősszel. Bármikor, és mindig.

2012. január 22., vasárnap

Háttérkép

Mikor ezt a képet meglátom, mindig az az érzésem, hogy egy windows háttérkép. Tetszenek a nagy felületek, a színeik és az arányuk, de amúgy semmi különleges nincs benne. Akkor készült, mikor Encs külterületein tájhasználati konfliktusokat kellett feltárnunk. Nagy munka volt. A kép jó példa a túl nagy mezőgazdasági táblák problémájára, amiben van ráció, de azzal személy szerint nem tudok egyetérteni, mikor azt is hozzácsapják a negatívumokhoz, hogy a túl nagy táblák látványa sem szép. Nekem tetszenek.

Gyöngyök

Mai képem összetevői: egy pár vízcsepp, egy sűrű pókháló és egy terülő boróka. Egészen jó recept.
A frissítő harmat, mint megannyi szövevényes gyöngyfüzér és a megnyugtató zöld színvilág adja a kép hangulatát, ami számomra különlegessé teszi. Kedvenccé.


Semmi fotós érdemem a képben, olyan mint beállítás vagy a megfelelő pillanat kivárása. Csak megláttam ezt a kertben, talán egy tavaszi reggelen, beszaladtam a házba a gépemért, és íme. Tehát mondhatni, hogy magát a jelenséget szeretem, és ezt mutatom meg egy képben.

2012. január 21., szombat

Vihar előtt

Ez a kép a legújabb kedvencem. Nem szoktam emlékezni az időjárásra még hónapokra visszamenőleg sem (esős tavaszunk volt, későn jött az ősz ésatöbbi) de arra emlékszem, hogy amikor ez a kép készült, tavaly nyáron, az egy nagyon viharos évszak volt. Rövid esők, nagy szelek... nem volt hideg a nyár, de ezek az erős, hiretelen jövő viharok határozták meg az időjárást.


A kép a Millenáris Parkban készült, valamikor este tíz körül. 2010 augusztus 7-én. A buszra vártam, és nagyon unatkoztam, volt időm beállítgatni a gépet, lerakni a víz fölötti színpadra, és megvárni, míg a legszebbnek ítélt eredmény megszületik. Elégedett vagyok, és nagyon élveztem. A Millenáris Park-ot nagyon szeretem, és remélem ez után a kép után mások is gyakrabban ellátogatnak errefele. Nem csak este, nem csak nyáron szép.

2012. január 20., péntek

Az igazi giccs!

Még mielőtt Zsuzsi felvetette a giccs témáját, már előtte is egyszerűen csak giccsnek hívtam ezt a képet. Későbbre tartogattam, de ha már témánál tartunk, itt a tényleges giccs. Valószínűleg már mutattam, lehet, hogy ismerős lesz. A fényképen semmit nem változtattam utólag, a beállítás is alig tudatos.


Az Oulu folyó torkolatánál készült, ahol elvileg a tengerbe érkezik, de az itt található szigetek miatt nem egybefüggő a vízfelület. Utólag nagyon ügyesnek gondoltam magam, mert így belekomponáltam a nyugodtan pecázó, csónakázó alak együttest, de nem hiszem, hogy ott tudatos volt. Nem szeretek horgászni, mert nincs türelmem hozzá, de itt szívesen elmerengtem volna a vízen.

Árvíz

Első ránézésre azt gondolhatja az ember (ha a címet nem olvassa), hogy egy csatorna partján járunk. Valójában azonban ismét egy Tisza-tó menti képet választottam kedvenceim közé.



2010 nyarán egy jelentős árhullám vonult le a Tiszán. Ilyen esetben a tározó zsilipjeit lezárják és a víz az övzátonyok erdein átszűrődve jut el a "tó" medencéibe. Ha nem zárnák le a csatornákat, akkor a nagy sebességgel, akadálytalanul érkező ár sok-sok hordalékot is magával hozna, gyorsítva ezzel a tározó feltöltődését.
Tehát a folyó áradásakor a Tisza-tó vízszintje is megemelkedik. Az eredeti partvonalat a kép jobb oldalán látható erdősáv vagy inkább bozótos fasor jelzi. Ha idén nyáron készítettem volna egy képet ugyanezen a helyen állva, akkor azon egy csepp vizet sem látnánk, hanem helyette szépen zöldellő gátoldalt és horgászhelyet keresgélő embereket.

És hogy miért kedvencem ez a kép? Egyrészt, mert ilyen kis becsapós (mint ahogy a bejegyzés elején említettem) :) másrészt pedig szeretem a tükröződéseket és az ég színének ezt az árnyalatát.

Lila alkony

A lilás - narancsos fény általában a giccs kategóriát súrolja. A giccs fogalma nehezen meghatározható, akit érdekel, annak tudom ajánlani a Budapesti Corvinus Egyetem Kertművészet Tanszékének Esztétika c. féléves tantárgyát. Annak is valamelyik első vagy második előadását. Arra emlékszem, hogy senki nem tudja, mi a giccs. Ha ez a kép giccs, akkor én szeretem a giccset...


... azt, amikor a lemenő nap fényei egy lépcsőházi ablakban tükröződnek, kiemelve az ablak előtti minipáfrány alakját. A másik cserépben - illúzióromboló módon -, azt hiszem épp kihalófélben volt főszereplőnk társa, a másik páfrány. Elérkezett az ő alkonya is.

2012. január 19., csütörtök

Folyóparti séta

Finnországi kalandozásunk folytatódik, de immáron kitavaszodott, vagyis már nyár van. Egy egyszerű autós pihenő pontnál álltunk meg az út mellett ebédelni. Mit sem sejtve indultunk el sétálni. Tudni kell, hogy ott minden pihenő mellé jut egy tó, folyó, vagy erdő. 


A parkolótól nem messze egy sebes vízfolyás mellett volt egy sütögető hely tűzifával. Nagyon csalogató deszka rámpa és híd rendszereket építettek ki kis szigetecskékre, folyópartra. Ha több időnk lett volna, végig mentem volna a folyón. Egyrészt tetszik, hogy alattam csobog a víz, másrészt vonz a távoli sötétzöld fenyő folt. Majd legközelebb, ha erre járok... Míg itt ebédeltünk, egyszer egy nagyobb iskolás csoport húzott el a folyón felfújt csónakokban.

Trombita


Datura, vagyis angyaltrombita. Családunk büszkesége ez a növény, csodásan virágzik mindig, és nő és nő évről évre, aztán télen óvjuk, védjük, hogy aztán tavasztól újra meghálálja a törődést. Hatalmas virágai vannak, amit a délutáni nyári nap méginkább megszépít. Nekem nagyon tetszik a virág színe is, mert nem hófehér, de még mindig egy világos, selymes pasztell-szín. Rózsaszín? Barack? A forma pedig... mint egy szép szoknya. Angyaloké. De mivel nem fehér, ezért inkább királylányoké.

2012. január 18., szerda

Tűzmadár

Egyszer szeretnék a kertembe majd Parrotia persica 'Tűzmadár' fajtájából egy példányt. A kép a budai arborétumban készült 2007 őszén. Nem tudok róla mit írni, egyszerűen csak szép és nagyon vörös. :)

2012. január 17., kedd

A nyugalom szigetén

Kedvenc képeim válogatását a legkorábbi fotókkal kezdtem. Egyik legkedvesebb fényképemet 2007-ben készítettem még az előző fényképezőgépemmel. Szegényke nem sokat tudott, azt hiszem, ezzel a képpel kihoztam belőle a maximumot :)



Ez egy abszolút kedvenc, egyrészt mert a helyszín a világ egyik legjobb helye, a Tisza-tó egyik szigete és belső tava. Egyébként itt található a 2011-ben az év ökoturisztikai létesítményének választott Tiszavirág Ártéri Sétaút. 
Másrészt pedig azért szeretem nagyon ezt a képet, mert ha ránézek, a béke és nyugalom érzése száll meg, madárcsicsergést "hallok" és Tisza-illatot "érzek".

Röfi

Valószínűleg nem ez lesz az egyetlen macskás képem itt a kedvencek közt. A fotón Röfi látható (későbbi nevén Gucci). A beállítás nem az én érdemem és még csak nem is csapatmunka volt, csak rajta múlott, hogy ez ilyen bájos kép lett. Egy kívülállónak minden bizonnyal ez egy egyszerű macskás fotó, de aki ismerte Röfi személyiségét, az jobban érti a képet. Mert ő pont ilyen önelégült macska volt, mint ezen a képen a feje. Még azért is szeretem a képet, mert tetszenek ezek a torz aránnyal készült fotók, amikor a feje nagyobb, mint a teste, a lábai pedig egészen aprók.

Vizsgaidőszak

Nem a címben szereplő szó miatt szeretem ezt a képet. A vizsgaidőszakokat senki nem szereti... de ez a kép arra emlékeztet, amikor harmadév vizsgái után végre volt szabadidőm - fotózhattam is, de elsősorban ... takaríthattam. Örülök, hogy takarítás előtt még megmentettem az utókornak (mostani önmagamnak) ezt a látványt. Most csak jót nevetek azon, mennyire nem érdekelt akkor semmi, csak a tanulás. Pedig a félév vége sosem volt vicces időszak.


A szobámban díszelgő júdáspénzt megtámadta valamilyen állat, és épített magának egy lakást. Talán még családot is alapított. Egy ideig harcoltunk, aztán ki kellett dobni szegény szárazvirág-kompozíciómat, mert eltöredezett. Talán nőtt új holdviola a kertben, és ezért dobtam ki. Talán nem volt kedvem tovább harcolni a porral és a pókokkal.
Talán legközelebb így hagyom. Hálóval bevonva. De nem, inkább csak nézegetem ezt a képet. Egy pókháló azon kevés dolgok egyike, amik egy fotón jobban mutatnak, mint a valóságban.

2012. január 16., hétfő

Fény-árnyék

Elég nehéz téma ez a "Kedvencek", mert nálam csak kevés emlékezetes kép maradt meg az agyamban. Nem is voltam eddig nagy fotós, csak lődöztem a nagyvilágba, így kevés a művészi értékű képem. Azért jó indok volt ez arra, hogy átpörgessem az eddig készített fotóimat, kiválassza a legjobbakat. Mindegyik kiválogatott képnél viszont eszembe jutott, hogy milyen kategóriákban lennének ütősek, tájképek, természetfotók, állatok, naplementék, ezek jók lesznek később, mikor ilyeneket kell elővenni. Végül mégsem raktam el őket későbbre, itt vannak szépen sorban, ha pedig később valamelyik témában emiatt nem tudok fotózni, hát majd motivált leszek, hogy kattintgassak tovább.


 Valószínűleg ismerős lehet ez a kép már pár embernek. Szeretem azt az időszakot, mikor még világos van, de a hangsúlyok megfordulnak. Az addig egyszerű háttér töltődik meg sárgával, rózsaszínnel, pirossal, a színes növényzet és épületek pedig fekete sziluetté színtelenednek.

Kiskertemben ... ribizli

Mióta elkezdtük a blogot, azon gondolkozok, melyek a kedvenc képeim. Van sok, szerencsére. Nem is nehéz dönteni, hiszen amit szeretek, azokat nagyon szeretem, és benne vannak a fejemben. Az egyetlen gond megtalálni őket digitálisan.
Az első fotó, amit meg szeretnék mutatni, valószínűleg már mindenkinek ismerős. Ebből is látszik, hogy nagy kedvenc...


A kép (az ötlet és a beállítás) nem csak az én érdemem, csapatmunka volt az öcsémmel. Éljenek a testvérek! :)

2012. január 15., vasárnap

Kedvenc képek

Eltelt január első fele, eljött a témaváltás ideje. A havas, téli hangulatot teremtő képek után most kedvenc fotóink kerülnek sorra. Az elmúlt két hétben megnőtt a bejegyzések száma, reméljük ezt az aktivitást tudjuk tartani továbbra is.

Az utolsó hó

Talán még nem aktuális a tavasz közeledése, de a havas témakör mindenképpen véget ér. Tavaly készült ez a kép, mikor megkaptam az új fényképezőmet. Nem egy művészkép, de nekem tetszik, ahogy a fű zöldje mutat a hó mellett. Na meg élveztem, hogy milyen éles fotókat tudok csinálni...


Két évszak találkozik a képen. Az árnyékban meghúzódó utolsó hófoltok felett már látszik a nap melegsége és a tavasz árnyalata. Emiatt szeretem annyira a tavaszt, mert a színek olyankor kellemesen melegek és élénkek.

Olvadás

Amikor elkezd olvadni a hó, az általában a tél (esetleg tavasz) legcsúnyább része. Én nem szeretem, mert a fehér mesevilágot felváltja a lucskos, sáros, fekete valóság. Általában. A szép az, amikor a hó alól egy-egy tavaszi virág bukkan ki.


 Az én példámon egy kivágott fatönkön képződött mohapárna bújt elő a hó alól, és örül az első meleg napsugaraknak. Jó reggelt, erdőlakók! Oda a hó...

2012. január 14., szombat

Törékeny

Az utolsó zúzmarás képem ajándékba...


Ágas bogas, tüskés szilánkos, fekete-fehér, és mindig nagyon, nagyon hideg. És én még mindig nagyon szeretem a zúzmarát. Nézni. Fotózni. Talán még megfogni is. Törékeny. Múlékony...

Hóból sosem elég?

Imádom a havat. Ez lehet, hogy nem új információ. Kiskoromban mindig arról álmodtam, hogy annyi esik, hogy ellepi a fejemet is, ha beleállok. Elképzeltem, ahogy mély járatokban közlekednénk a hóban. :) Eddig ez nem jött össze...


Nem művész fotó, esztétikai értéke nulla, inkább a sok hó élményét mutatja. Finnországban szerencsém volt jó havas telet kifogni. Itt éppen kis várat építenek belőle, nem egy Kemiféle hókastélyt, de azért emberek befogadására képes építményt. A kis munkagép alatt már pont olyan magas a hókupac, mint amire kiskoromban vágytam. Sajnos el volt kerítve, így EBBE a kupacba nem vetettük bele magunkat. ;)

Szeretjük a zúzmarát ...


... mert mindent megszépít. Ki gondolta volna, hogy a legegyszerűbb drótfonatos kerítés is lehet szép? Pedig ha belepi a zúzmara, akkor egy csoda áll előttünk. Ha jobban emlékeznék a környezetórán tanultakra, akkor sem érteném, hogyan tud a természet egyetlen éjszaka alatt ennyire gyönyörűt alkotni??? (és ez most költői kérdés volt, nem fizikai!)

2012. január 13., péntek

Téli panoráma

Egy újabb, ablakon keresztül készített havas képet "hoztam". A hóban tombolás csak akkor vicces, ha van az embernek játszótársa. Játszótársak híján pedig inkább leülök az ablakhoz a jó meleg radiátor mellé, bámulom a porcukorral meghintett tájat és közben álmodozok :)

Íme a hóval borított Budai Arborétumnak az a része, amiben két évig volt alkalmam gyönyörködni, akárhányszor kinéztem az ablakon és az a szerencsés ember, akinek megadatott, hogy elsőként gázoljon át a frissen hullott, érintetlen "szőnyegen":


Színek nélkül

A telet azért nem szeretik sokan, mert eltűnik a sok szín a világból, sokat van sötét és minden komor. Ezzel nem lehet vitatkozni, mert tényleg így van, de ettől még én nagyon élvezem ennek az időszaknak a hangulatát. Soha nem zavart a korai sötétedés, pláne mi Magyarországon nem is panaszkodhatunk. Sőt, kifejezetten kellett a karácsonyi hangulathoz, hogy betereljen a házba valami, ne kint rohangáljak estig, mint nyáron. December közepétől meg úgy is világosodni kezd, az a tavaszi ébredésre hangol.


A színek hiánya is tetszik. Ha ez nem így lenne, akkor a tavaszt sokkal kevésbé tudnánk értékelni. Már sok színtelen képet hoztunk, itt egy újabb, ami a fehérség és szürkeség szépségét mutatja meg. Nem véletlenül népszerűek a fekete-fehér fényképek is, ezeken mindig úgy tűnik, hogy megállt az idő. Ettől még ez a kép természetes színekkel készült, nem állítottam be fekete-fehérre. Főszerepben a már éljenzett nyírfák. A helyszín pedig a már sokat emlegetett Finnország, bár itthon is készülhetett volna.

Hideg - meleg

Ha tél, akkor hideg. Általában. Ha hideg, azt nem mindig szeretjük, szóval, hogy csinálunk legegyszerűbben meleget? Tüzet rakunk. Nem tábortűzre gondolok, mert azt nyáron kell, de például a kandallóban ropogó fahasábok nagyon kellemes hangulatot tudnak kelteni sötét téli estéken. Főleg ha odakint még a hó is szállingózik...

 Így - hiába a jég meg hó - a tűz és a meleg végül győz a hideg felett. Addig is, amíg még a fagy van uralmon, gyönyörködhetünk egy kicsit.

2012. január 12., csütörtök

Egyszerűen a havat próbáltam lefényképezni, a fehérségét és csillogását. Az igazi, élő látványt nem adhatja vissza sajnos. Amikor fotóztam, akkor nagyon szép, szabályos hókristályos hó volt, a nagy hideg miatt nem is olvadtak egybe, hanem önálló kristályokként pihentek egymáson.

Winter in Schönbrunn

Folytatom az elkezdett vonalat - épületek és tél. A havat elsősorban a természetben lehet csodálni, ezért nincs sok olyan képem, ami emberi környezetet és havat együtt ábrázol. Viszont Schönbrunnban a sok turista ellenére megmaradt a hó olyan szépen, mintha frissen esett volna.


A kert képe egy hóesés után mindig teljesen megváltozik. Azt nem tudom, a kastélypark hogy néz ki, amikor hideg van, de még nem esett a hó. Így hóval együtt csodálatos látványt nyújt. Bár a képen örökzöldek láthatók, a lombhullatóval beültetett kertrészekben sem találhatunk kivetnivalót. Tudtak valamit az akkori kerttervezők.

Kő és jég

Zsámbékról már sok képet hoztam, de ezek bárhol készülhettek volna. Egy havas, jeges, zúzmarás kertben, hegyen, erdőszélen. Viszont a mai képen szerepel a város leghíresebb nevezetessége: a zsámbéki Romtemplom tornya.


A kép személyes kedvencem. Egyrészt, mert akkor készült, amikor életemben először (és valószínűleg utoljára) odamehettem a romhoz. A műemléket az emberektől és az embereket az esetlegesen lehulló kődarabkáktól megvédő kerítésen belülre. Ezért az élményért köszönet kedvenc "Műemléki helyreállítások módszertana" tanáromnak. Amennyire emlékszem, itt épp a jeges ágat és az eget szerettem volna lefotózni, de ennél szerencsére sokkal jobban sikerült a kép.

2012. január 11., szerda

Végtelen hómezők

Még egy kép erejéig vissza a bizonytalanságot árasztó hely közelébe. Felmerült a kérdés, hogyan voltunk egyáltalán képesek megtalálni a helyet a nagy fehérségben. Hát itt egy kép magyarázatképp. Lehet, hogy nem lehet jól kivenni a képből, de megy egy út a bal alsó sarokból a kép közepe felé. Ilyen egy kitaposott síút. Egyik oldalán narancssárga útjelzők mutatják, merre vezet. A kép közepén egy apró folt, egy free hut, aki arra jár akár egy estét is eltölthet benne, tud tüzet rakni, de ez elég pici volt, a miénk tágasabb. Itt talán egy estét sem töltöttem volna el. A kép barátságos, de ott lenni... annyira a semmi közepén és egyedül álltunk ott, este féltem volna. Ettől függetlenül imádom ezt a látványt, egyszerűen annyira minimalista és letisztult.

Kristálycukor

Ha jég és hideg, akkor legyen a mai fotó egy kicsit jeges kristályos, csillogó, szikrázó, színes kép.


A fehér szegély a madárbirs piros levelein, és a terülő örökzöld csúcsain a csillogás - ez mind-mind apró jégkristály. A napsütés pedig már csak a ráadás, egy kis extra, hogy még szebb legyen a látvány.

Cukrozott fenyők

Tipikus, szinte közhelyes lappföldi kép. Picasan már látható volt, de ezek annyira szép képek, hogy talán megbocsájtjátok az ismétléseket.  Akkor készült, mikor először vittek minek a sulival el egy nemzeti park közelében élő rénszarvas tenyésztőhöz. Február 17-e volt. :) Az úton hazafelé kiszálltunk fotózni a 6 cserediák kedvéért. Akkor szembesültem először azzal, hogy ilyen tényleg van, hihetetlen volt, de igaz. Később már szokványos lett, mikor másodjára vittek, majd mi mentünk 6 napos túránkra. Na jó ez nem igaz, soha nem vesztette el a varázsát a lapp táj.

2012. január 10., kedd

Iglu

Először is szeretném köszönteni az új rendszeres olvasónkat. Lehet, hogy én vagyok a lassú, hogy csak most vettem észre, de azért a hurrá soha nem késő! Éljen!

A képen nem egy remekmű, esztétikai alkotás, de a miénk. Szakember segítségével ezt az iglut építettük a csoporttal Special Materials in Landscape Construction tárgy keretein belül. Ugyanekkor csináltuk a szobrokat is.


A recept:
1. Vegyél egy hatalmas műanyag fóliát, amiből készíts egy iglu alakú sátrat úgy, hogy az illesztéseknél ne juthasson ki levegő. A legmegfelelőbb alakzat, ha az iglu teteje íves, mint egy két oldalán felfüggesztett lánc fordított íve
2. Vágj rá egy lyukat nagyjából a bejáratnál, amibe porszívócsövet lehet illeszteni, úgy hogy mellette ne juthasson ki levegő
3. Szerelj rá egy porszívót, olyat, ami nem csak szívni, de fújni is tud és fújd fel az iglut a szabadban, a készítés végéig folyamatosan fújni kell (ez a szerkezet látható a képen)
4. Kerti slagra szerelj valami olyan fejet, ami nagyon apró szeműre szedi a vízsugarat és ezzel locsolgasd a felfújt igludat a -32 fokban
5. Ha tényleg elég hideg van, akkor a víz egyből ráfagy a műanyagra és egy vastag hóréteget lehet kialakítani
6. Mikor már elég vastag az iglu fala, a bejáratot alakítsd ki, szedd le a felesleges havat, majd vágd ki a fóliát is és bontsd le a fal belsejéről

A képen jégtömbökkel erősítettük meg a bejáratot, ezek készítése:
1. Vegyél üres zsákokat, amikben korábban virágföld volt pl. Mi 50 kilós trágyás zsákokat használtunk.
2. Ragaszd le a nyitott végét légmentesen.
3. Középen vágj rá egy lyukat, amin keresztül megtöltöd vízzel
4. Hagyd kint estére a -32 fokban