Kisállatkáimat tegnap óta be sem lehet terelni a kertből, úgy élvezik a napsütést. A hóban is szerettek ugrálni, de oda alkalmanként jártak ki. Most viszont úgy kell könyörögnöm, jöjjenek már be enni. Nagy az öröm. Olyan eszeveszettül rohangálnak, hogy néha megijedek, nem kellene-e kivizsgálni épelméjűségüket, a fejük is beletorzul. A kisebbik tátott szájjal liheg és bámul, mikor pár pillanatra megáll, attól féltem, hogy veszett. Úgy szaladnak, hogy a nedves földön és füvön hallom a trappolásukat. Kis eszetlenek.
Első képem róluk még januárban készült, de ez a fotón nem látszik. Akkor még csak felfedezték a kertet, egy fokkal lassabban és kevesebbet ugráltak, könnyebb volt elcsípni őket. A képen Csumpika figyel egy kivágott fenyő törzsén. Egészen komoly és megszeppent arccal ül. Azóta már nem ilyen megfontolt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése